A Somló Hangja Fesztivált 2010-ben második alkalommal rendezik meg Dobán, az Erdődy Kastély ősparkjában. A hatalmas árnyas fák, hangulatos épületek gyönyörű környezetében, több, mint tíz különböző helyszínen várják a művészetek, a zene iránt érdeklődő vendégeket.
A borászok udvarának idei jazzkoncertjeit a Kodolányi János Főiskola támogatja, a sztárvendég a Benkó Dixiland Band lesz. A kiállító, kináló borászokat a Somlón kívül az ország más borvidékeiről is várják. A gasztronómiai udvarban az ételek mellett az idén is a népzene lesz a meghatározó. Többek között fellép a Cimbaliband, a Szalonna Band, a Zagyva Banda, a Fláre Beás együttes. Az őspark közepén felállított világzenei színpadon többek között Palya Bea, a Csík Zenekar, a Makám és a Mitsoura zenekar ad koncertet. A tervek szerint bepótolják a Duna Művészegyüttes tavaly jégverés miatt elmaradt gálaestjét.
A népek sátrában a Kárpátalja, Erdély, Vajdaság, a magyarországi cigányság és a Balkán kultúrájával lehet ismerkedni. Lesz vásár helyi termékekből és nagyon sok családi, illetve gyermekeknek szóló program. Július 18-án a Vidék Napja címmel amatőr művészeti kavalkáddá alakul a fesztivál. Ennek keretében rendezik meg a Népi Komédiás Találkozót és Lucullus Főzőversenyt.
Az idén külső helyszínként minden este táncházat tartanak az egyik dobai kocsmában, és geotúra indításával közvetlenül bevonják a Somló-hegyet is a programba. A részletes műsor a rendezvény honlapján olvasható.
Ossza meg ismerőseivel is az információt a Facebookon, Iwiwen, MySpacen, Twitteren vagy más oldalakon - tegye a kurzort a szövegre, majd kattintson a megfelelő ikonra!
Magyarországi Útitárskártya elfogadóhelyek nagyobb térképen való megjelenítése